Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2016

A jogalkotás érthetőbbé tételéről, a pontos fogalmazásról szóló kötetet mutattak be

Kép
Budapest, 2016. október 11., kedd (MTI) - Bemutatták a Jogalkotás érthetően - a pontos fogalmazás művészete című, Katona József Álmos és a Maleczki József által szerkesztett, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet kiadásában megjelent kötetet kedden Budapesten. A magyar és angol nyelvű kötet az azonos címen, 2014-ben rendezett konferencia előadásaiból készült.


A kötet egyik szerkesztője, az intézet munkatársa, Katona József Álmos az eseményen hangsúlyozta: a pontos fogalmazás "nemcsak pontosságot, egyértelműséget, hanem közérthetőséget, egységességet" is jelent. A jog minden állampolgárt érint, ezért nem elég pontosan fogalmazni, közérthetőnek is kell lenni - tette hozzá.
A pontos megfogalmazásra nemcsak a félreértések elkerülése miatt van szükség, hanem azért is, hogy a minél tisztább szövegezéssel gyorsabbak, hatékonyabbak legyenek a jogi eljárások - mondta.
Kiemelte a kötetből Villányi József előadását, amely szerint a magyar közigazgatás és jog nyelve azért is n…

Meghatalmazás ingatlan adásvételi szerződéshez

Kép
Avagy hogyan adjam el külföldről a lakásomat? Az ingatlan adásvétel meghatalmazással egy olyan témakör, ami a jelenkori magyarországi fejleményekre tekintettel különös figyelmet érdemel, ugyanis rendkívül gyakran fordul elő az utóbbi évtizedre jellemző kivándorlás miatt. Milyen teendőink vannak ilyenkor és mik az érvényes meghatalmazás kritériumai?

Erről olvashat a dr. Janicsák Tímea legújabb blogbejegyzésében a Jogi blogunkban. Részletekért kattintson a linkre: 

Meghatalmazás ingatlan adásvételhez - ingatlan adásvétel külföldről

Megújult dr. Janicsák Tímea ügyvédi irodájának honlapja

Kép
2016 augusztusa óta megújult külsővel, felhasználóbarát módon kibővített funkcionalitással és hasznos információkkal várja ügyfeleit dr. Janicsák Tímea ügyvéd és kereskedelmi szakjogász honlapja.

A Molnár és Janicsák Ügyvédi Iroda társtulajdonosaként az ügyvédbüntetőjogi, cégjogi és ingatlanjogi kérdésekben áll ügyfelei rendelkezésére.

Volna kedve megnézni? Kattintson a következő linkre! >> dr. Janicsák Tímea ügyvéd honlapja